Vagy inkább Vitéz Marcus.
De leginkább az én, átmenetileg bohóc orrú, ám ifjú kora ellenére is oroszlán-szívű Kisfiam.
Nagyon büszke vagyok Rá!
Marci nóziját tegnap megharapta egy kisfiú az oviban.
Attól olyan lilába hajlóan piros.
Egy olyan kisfiú "kóstolta meg", aki picit más, mint az átlag gyerekek.
Egy egész csoportnyi "picit más" - magatartászavaros, beszédfejlődésben lemaradt, alacsonyabb intellektusú, részképességzavaros - kisgyerek jár az óvodánkba, akiket szerencsére nem különítenek el a többiektől. Örülök, hogy így van, hogy együtt játszhatnak, mert így talán később toleránsabbak lesznek egymással a gyerkőcök, hiszen megismerik egymást, és ami különösnek hathat, mégis megszokott és természetes.
Amikor Marciért mentem tegnap, Zsuzsa néni (ő Marci egyik óvónénije) nem szólította azonnal csimotám, helyette óvatos hangon előrejelezte, hogy baj történt.
Először arra gondoltam, hogy talán megint későn ért ki a wc-re (nagyon elmélyülten szokott játszani), aztán Zsuzsa néni sajnálkozó, és kissé rémült arcára pillantva már megijedtem.
Elmondta, hogy kint voltak az udvaron, és szépen játszottak együtt a másik csoportbeliekkel, amikor Ákos hirtelen orron támadta Marcim.
Mindenki megrémült, hiszen a véraláfutásnál súlyosabb következménye is lehetett volna a harapásnak. Őrangyala ismét jól vigyázott Rá.
Látszik csöppöm orra hegyén, és szeme alján, milyen erővel érték kis társa fogai.
Kicsit szégyellem, de annyira hihetetlenül és viccesen hangzott ez az egész, és Marcim is olyan édesen néz ki a harci sérülésével, hogy elnevettem magam.
Mindenki megkönnyebbült.
S hogy miért vagyok büszke Marcira?
Mert nem támadta vissza a kisfiút!
Nem kiabált, nem is árulkodott rá, nem ütötte meg, és még csak sírni sem kezdett. Megértette, hogy előfordulhat ilyen.
Fájt neki, és meglepődött, kicsit kedveszegett lett a nap hátralevő részében, de igazi, okos, megértő nagyfiú módjára viselkedett.
Hogy tulajdonképpen miért is harapta meg a Kisfiú, nem derült ki igazán.
Egyik verzió szerint érzelemkitörése volt: meg akarta szeretgetni Marcit, a másik verzió szerint is érzelemkitörése volt, csak éppen Marcus rosszkor volt, rossz helyen.
Az óvónőket nem lehet hibáztatni. Hirtelen történt. Meg sem lehetett volna akadályozni.
Anyja fia a Lelkem, mert engem is megharapott egy ovis-társam kiscsoportos koromban. Mára nincs nyoma, csak megmosolyogtató emlék, habár belőlem kiharaptak egy darabkát. A fiú mentségére szóljon, hogy szerelemből tette...
Szóval Maci elrendezte magában a történteket, s miután gyógyító puszit is kapott tőlem, máris feledte élete első, komoly óvodai sebesülését.
Csodálatos kiskrapek! :)
Jobbulást piciny Marcusnak az orrocskája miatt. Mi is büszkék vagyunk rá, hogy így állta a sarat:)Nikol
VálaszTörlésA te ovis szerelmi harapásos történeted is írd majd le, kérlek:)
VálaszTörlésSajnos, már csak a fiúra - a nevére is :D -, és arra emlékszem, hogy az öltöző folyosón harapott meg nagyon csúnyán. Én agyon sírtam, és akkor megengedték, hogy Bumbát bevigyem magammal a csoportszobába.
VálaszTörlésEnnél többet nem is igen lehet elmesélni róla.
Talán annyit még, hogy általánosban is egy osztályba jártunk néhány évig, és nem is olyan régen rám köszönt a játszótéren. Felismert. :DD
Tyűűűha, micsoda harci sérülés, elsőre azt hittem, közelről szagolta meg a sütőből kivett sütit. :) Szegényke, biztos fáj neki, jajj ne legyen náthás! :)
VálaszTörlésEmlékszem, hogy én is akit szerettem, azt megharaptam, és így tettem a kedvenc óvó nénimmel is. Konkrétan a lábujját haraptam meg, és nagyon rosszul esett, amikor a szeretetem értékelése helyett szidást kaptam tőle is, és a szüleimtől is. :))