Amikor várandós az ember lánya - legalábbis én -, elképzel mindenfélét szülői élete mindennapjairól. Például azt, hogy miután kézzelfoghatóvá válik a kiskrapek odabentről, mi módon fogja egyetlene sikerorientált szemléletmódjának kialakulását, mi több csemetéje zsenijének kivirágzását segíteni - kihangsúlyozom: "legalábbis én" - délelőttönkénti foglalkozásokkal. Lesz mesedélelőtt - fantáziáltam -, közös verselés, bábozás, házi táncos-zenés mulatság, torna, fakockázás, Legozás, gyurmázás-festés-papírvágás-ragasztás, múzeumlátogatás, a könyvtár felfedezése, stb.
Pazar elképzelés, nem igaz?
Többé-kevésbé sikerült betartanom a magamnak tett ígéretemet.
Sokat nézegettünk könyveket, olvastam neki verseket, és táncoltunk is. Múzeumban és könyvtárban is többször jártunk az első években együtt.
Csak ketten. Mert ez lett a legfontosabb: Ő és én - egymással.
De be kell vallanom, sokszor mégsem otthon játszottunk.
Helyette különböző baba-mama klubfoglalkozások alkalmával valósult meg a nagy terv.
Annyit nevettünk, és olyan sokat tanultunk az egyre barátibb közösségekben, hogy feledtem minden "hátsó" szándékom.
A lényeg, hogy remekül szórakoztunk.
Amikor már két kislurkóval teltek a délelőttök, picit nehezebb lett megszervezni a változatos programokat, fárasztóbb és mindenképpen időigényesebb.
Így gyakrabban fordult elő, hogy nem mentünk sehova. Sőt, semmilyen módon nem készültem előre, csak leültünk, és játszottunk. Formaválogató gömbbel, fagyöngyökkel, babákkal...
Aztán elkövetkezett a nap, amikor már nem is kellettem gyerkőim mellé. Remekül lefoglalták magukat, elszórakoztatták egymást.
Kedvemre gyönyörködhettem bennük, titokban a hintaszéket előbbre húzva, hogy éppen bekukucskálhassak a szobájukba.
Mégis néha azt éreztem, elkéstem valamivel. Csipetnyi bűntudat öklözte a gyomrom...
Mióta Marci óvodás, az ő délelőttjei garantáltan tartalmasan telnek.
Ismét megadatott a lehetőség, hogy kicsit szorosabbra húzzam a szálat gyermekem - most Emma és köztem. Vele úgysem voltam még igazán kettesben. (Félreértés ne essék, nem csüngök majomszeretettel leánykámon, éppen csak szeretném kihasználni azt a rövidke időt, ami még hátra van az első "kirepüléséig". Különben is, ha Marcival "programozhattunk", Mimivel miért ne tenném; csak hogy egálban legyenek.)
Szóval: Mimimmel is gyurmázunk, bábozunk, festünk, és fűzünk gyöngyöt, nézegetünk képeskönyvet a kérése szerint, összebújva, furulyázunk, fogócskázunk, ellentét-kártyázunk, kirakózunk, stb., vége-hossza nincs a listának.
De néha, amikor nem tudok aludni éjjel, mert egyikük a fejemnél hortyog, másikuk pedig éppen veszélyesen az ágy széle felé tol, vagy épp kétszer-háromszor felriad, kevesebb lelkesedéssel ülök le másnap játszani. Bizony előfordul, hogy előbb gyorsan megnézem az e-mailjeimet, vagy kukkantok be a kedvenc blogok oldalára.
Aznap korán reggel is hasonló állapotban voltam. S hogy feltöltődjek kicsit, leültem a net elé.
Miután az egyik testvérem szintén blogírásba fogott ( sziaszia :) ), elhatároztam, hogy én sem leszek rest: folytatom saját web-naplómat.
Rendszeresebben kéne írnom - milyen napló az, amiben elvétve mesélek a mindennapokról (egy adag újabb bűntudat)?!
Elkészítettem egy felsorolást, mi mindenről kéne említést tennem.
14 pontban sikerült összeszednem a nyári élményektől, a születés-, és névnapokon keresztül, a karácsonyt és szilvesztert is érintve, egészen a legutóbbi élményekig a jelentősebb, említésre méltó eseményeket.
Közben az oldalra beillesztett dallistámat hallgattam - jesszum! némelyiket nem is értem, miért válogattam bele...
Tehát előbb a MixPod dallistáját kéne kicsit felfrissíteni.
Behoztam a MixPod oldalát, de nem lép be. Most meg mi van?!
Próbálom újra. Hibajelentés: rossz email cím vagy jelszó. Püff neki! Elfelejtettem a jelszavam!
Telik az idő...
Sebaj! Gyorsan beregisztrálok újra. ( Ezúttal elmentettem az adatokat. :D )
Igen, belép. Jó, akkor most meg kéne találni a dalaimat.
Rövid böngészgetés után minden a helyére kerül.
Következő lépés, beilleszteni az új dallistát a blogomba.
Jaj, de ügyes vagyok!
Ja, mégsem: üres a virtuális ipod.
Vissza a MixPod oldalára, akármit csinálok, ugyanaz a használhatatlan kód jelenik meg.
Mit tegyek?
Ááá, de gyorsan telik az idő!
Kitörlöm a listát, készítek másikat, másik ipoddal.
Semmi.Üres.
Vissza megint, a folyamatot kezdem elölről: lista törlése, új összeállítás, új ipod, de ugyanaz a html kód.
Nem szólal meg semmi, már idegesítő a csend.
Nem értem.
Lassan másfél órája vacakolok a gép előtt, és csak pazarolom Mimi idejét.
Bosszant a sikertelenség: ennyire nem lehetek ügyetlen!
Mit csinálok rosszul?
Vissza a MixPod szerkesztéshez, újra és újra, mindhiába.
Végül dühömben hagyom az egészet, és kiviharzom a konyhába elmosogatni (tudni kell, hogy a mosogatást kedvelem a legkevésbé a házimunkák közül).
De előbb kikeverek egy adag só-lisz gyurmát Pintyőkémnek, és a szégyentől izzó arccal mutatom neki, hogyan kell szépen kinyújtani a tésztát és csillagokat szaggatni belőle. Ő ragyog!
Semmit nem vett észre feldúltságomból, és egy cseppet sem haragszik rám, pedig jócskán megcsúsztunk.
Azért megkér, hogy énekeljek neki, míg ügyeskedik.
A nap slágere a Csiga-biga gyere ki kezdetű gyerekdal. Szeretné megtanulni.
"Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki, kapsz tejet-vajat, holnapra is marad."
Eléneklem neki egyszer, kétszer, ötször, tízszer...
Próbálgatja, tetszik neki, unszol, énekeljem tovább.
Énekelem...
...már annyiszor, hogy zsibbad a szám, és belezavarodok a sorokba.
Biztatom, most már ő is énekelje kicsit, mutassa, mire emlékszik.
- Nem. - válaszolja, és rám szól, - Anyuka, zenélni!
Zenélek: Csiga-biga...(azt hiszem, nem tejet fog tőlem kapni az a csiga, ha végre előbújik).
Aztán egy bő fél óra múlva leint, és mély lélegzetet vesz. Én lélegzet- visszafojtva figyelem.
- Csiga-biga, gyere ki, - kis szünet - hozzám... - s hangos kacagásban tör ki...
Mégiscsak megkaptam a magamét.
(Utóirat:
kiderült, hogy a MixPod oldalán beregisztráltam ugyan, de nem érvényesítettem a válasz e-mailben érkező linkkel, ezért nem adott a rendszer használható html-kódot.
Igen, csak körbe kellett volna néznem a főoldalon, vagy legalábbis lassítani kicsit, de legfőképp' gondolkodni...)
