Bicós "elzúgás"

Marci csodakerékpárt kapott apai nagyanyjától húsvétra.
Mindenki elérzékenyült.
Marci ragyogott a boldogságtól.
Kétség sem fért hozzá, hogy ezentúl minden nap kerekezne majd reggeltől estig (ha hagynám).
Bátor, pimaszul büszke mosollyal, ügyesen mutatta már másnap, milyen figurákat tud elsőre: előre-hátra kerekezés, kanyarodás, gyors felgyorsulás, hirtelen lefékezés, bicó-remegtetés.
Az első napokban nem is hagyhattuk ajándékát lent a többi kerékpár között,be kellett tolni a szobájába, az ágya mellé.
Szerencsénkre az otthonunk mellett húzódik több háztömbnyi hosszan és szélesen egy amolyan sugárút-féle járda, ahol kedvére száguldozhat egy három-négy éves, kezdő kerekező.Rendszeresen lejártunk.
Ám egy nap útburkolat bontásos kábellefektetés miatt a sugárút eltűnt.
A munkálatok idején míg a szem ellátott hepe-hupák, árkok-földkupacok, kaviccsal felszórt sávok törték meg a sima utat. Sebek a betonon. Egy akadálypálya.
Marcit nem riasztotta meg a változás,rendíthetetlennek hitt lelkesedéssel indult pedálozni.
Felgyorsult,elesett.
A gyógypuszik hamar begyógyították a testi-lelki horzsolásait.Vissza a járgányra.
Ráhajtott egy kőkupacra,ami megingatta,megijedt,s megint elesett.Újabb puszik,némi bíztatás;gyerünk tovább!
Elesett újra,és még néhányszor.
Haza már csak tolni merte a kék biciklit.
Ami tegnapig, amikor már én nem bírtam tovább, ott porosodott elhanyagoltan a kerékpártárolóban.
Megzsaroltuk Apával.Ha bicóval jön a közeli (nem a legközelebbi,mert az a házunk előtt van) fagyizóig,azt ehet,amit akar.
Csokifagyit választott...
Épp csak az 5-7 perces utat nagyjából 30 perc alatt tettük meg,és nem Mimi lábbal hajtós motorozása miatt.
Mivel még nincs térd-,és könyökvédője, csak úgy volt hajlandó felülni, ha vagy fogjuk a bicót,miközben halad,vagy egy tartó bottal igyekszünk összeköttetésben maradni vele.Utóbbi mellett döntöttünk,ami nekünk könnyebbség,de neki hamis biztonságérzést ad,mert az "ugyannem" akadályozza meg a borulásokat.Mindenesetre este mosolyogva megsimogatott,s a fülembe súgta,hogy "jó volt bicózni veled,meg apuval is,anyuka"...

1. "Aputól kaptam csokifagyit,azt tudod?"
2. "Csak úgy bicózom,hogy apu fogja azt a botot."
3. "Félek anyuka..."
4. "Most megeszem a fagyim."

Sihuhuhúúú

Sodor sziget hasznos mozdonyai, Chuggington város újoncai,s Pöfi,a vidám kisvonat csaknem mindennapos játszópajtásai Marcinak és Emmának.
Kirakóznak velük,favasút-pályát építenek nekik Duplo-alagutakkal,átkelőhelyet rajzolnak a mágneses táblára a sínek mellé, gyurmanyomdáznak velük, képeskönyveket nézegetnek, hűtőmágnes képeket alkotnak, sípolnak, dudálnak, zakatolnak, hosszasan rácsodálkoznak az igazi vonatokra a belvárosba menet, este együtt alszanak el, és Marci tilos jelzést is tud kacsingatni már,akár egy vérbeli szemafor.
Ma először egy mozdonyvezető is megjelent a társaságban.De sajnos ügyetlen volt,és megsérült.Be kellett kötni rózsaszín végtagjait, s fel kellett rajzolni mellé egy hatalmas, pirosan villogó szemafort is,hogy még véletlenül se induljanak el nélküle a mozdonyok...

Szemafor

Koraesti séta

2009. június

Őrangyalok

Vigyáznak ránk.
Nagyon vigyáznak ránk...

Délelőtt,kihasználva a tiszta időt,elkerekeztünk a belvárosba.
Részt vettünk a Szent László napi felvonuláson (sajnos a fényképezőgép otthonfelejtődött) :ámulva néztük a zászlódobálók bemutatóját, felvillanyozódtuk az ostorcsattogtatók virtuskodásától s táncra perdültünk a lant és furulyamuzsikától.
Letörhetetlen jókedvünkben továbbgurultunk a Kettős hídhoz.Ott megnéztük,hogy tetőzik a Rába,mint sodorja a sokszor szigetnyire torlódott uszadékot,majd hirtelen elhatározást követve,hogy közelebb jussunk a folyóhoz,és a kacsákhoz, lekanyarodtunk a hídról, a jobbra levezető sétányra.Nagyjából a közepéig, egy sellőszoborig jutottunk.Ám az utat elárasztó víz lefékezte lelkesedésünk.Ekkor Apa (gyermekeim apja,a férjem,életem társa,stb.) elkezdett heccelni,hogy hajtsunk át az áradáson,alig lehet pár centi.Persze nem akartam gyáván megfutamodni.Meg akartam felelni a kihívásnak,és megmutatni a gyerkőknek,micsoda hős,kalandvágyó anyjuk van,s némi tépelődés után nekivágtam a víznek.
Persze egy méter után már inamba szállt a bátorságom és megpróbáltam kievickélni,de ahogy fordultam,le kellett tennem a lábam.
Bokáig merültem a vízben...S csak ekkor vettem észre,hogy Apa egy tapodtat sem haladt előre.Ő bizony nem volt annyira esztelen,mint én:megvárta,hogy meddig jutok,érdemes-e elindulni...
Átázott cipővel,füstölögve az árulás miatt, zúgtam vissza a hídra,s irányoztam haza...,ám ekkor Apa utolért,s nevetve mutatta,hogy szolidaritásból ő is megmártotta a lábait.Nevetése elfújta haragom,s hogy "nyugodtabb vizekre evezzünk",elmentünk játszóterezni.
Alig tettük le a gyerkőket a gyerekülésből,máris rohantak, ketten száz felé.
Mimi végül a homokozó melletti rugós autóba mászott.Teljes erővel,hangosan kacagva rángatta,hintáztatta magát előre-hátra,amikor hirtelen a homokozót beárnyékoló terebélyes platánfáról (azt hiszem az) lezuhant egy kb. 20-25 cm átmérőjű, 1,5-2m hosszú ág.Mimi játékszerét súrolva...
Hatalmas robajjal tört háromfelé a homokozó keretén,szilánkokat szórva a játszótérre,és Mimire.
Mimi sikítva csúszott a földre,míg mi Apával kövé dermedtünk.Pár másodperc múlva észbe kaptunk,s rohantunk picúrkánkhoz.
Semmi baja nem esett.Még csak meg sem karcolódott.Szerencsére...,vagy az őrangyalának köszönhetően.
Hamar megnyugodott karjainkban,de miután hazaértünk,összebújtunk, és délután már nem mentünk sehova...

Hökköpükki és Lerölle

Kissé meg vagyok keveredve.Elmagyarázom:
Az első hangicsálás óta igyekszem feljegyezni gyermekeim beszédfejlődési mérföldköveit.Így lehet,hogy a címben szereplő két északi csengésű babaszó is megmaradt.
(Bevallom az egyik fordító szoftverrel ellenőriztem már,hogy biztos "csak" halandzsa szavak,nehogy bármelyik valami veretes káromkodás legyen,például finnül,itt nekem...)
Persze ezek olyan szavak,amiket könnyű megjegyezni,mert különlegesek és váratlanul hangzottak el (pláne egy kb. fél éves kiskrapektől).
Születtek még hasonlók,például "güngyi", "kakkó", "teteő", "bumba", "kókabuki" (bevallom ez utóbbi kettő az én csecsemő-agyszüleményem volt-na,mindegy).
Mindegyiket kedvtelve ismételgették,persze ki-ki a magáét.S egy idő után már értettük,hogy éppen mit kérnek,vagy közölnek e szavakkal.
De az összes babaszót lekörözi a címben szereplő kettő:"hökköpükki" és "lerölle".Épp,mintha egy mese két hősei lennének.Mondjuk két manó,vagy messziről jött,mindenre kíváncsi utazó,de leginkább két,remélhetőleg sokáig velünk időző, utazó manó...
Hökköpükki Marci,aki már nagyfiú.Július 8-án lesz négy éves.
Olyan rég lett volna 2005?
Lerölle pedig Emma.Ő 2007-ben született,augusztus 30-án.Két éves lenne ez a kis csöpp?!
Marci késett -a 42. hétben indították a szülést,de hiába,mert császármetszés lett a vége-, Mimi (itthon így szólítjuk Emmát,Marci választása szerint) pedig kicsit korán érkezett,a 37. hétben -ő is császármetszéssel,mert bár áradatot küldött maga előtt,meggondolta magát,s mégsem akart kibújni.
Értettem én,hogy abban a tengernyi vízben kedvükre volt lubickolni,azért megkímélhettek volna.
Annyi magzatvizem volt mindkét várandósság alatt,hogy a belőle visszamaradó só megtöltött volna egy-egy zsákot,mint Laura Esquiel regényében Tita születése után.(Milyen tréfákat űz a véletlen:a főiskolán Tita volt a bedenevem...)
Szóval épp' büszke vagyok magamra,hogy milyen jól megjegyeztem melyik babám mit ismételgetett először,s pláne büszke,hogy ennek jóvoltából egész remek címet kerekítettem blogomnak,amikor is néhány napja beleolvasgattam babanaplóimba,s mindkét szó Emmához van írva...
Most mi van?Rosszul emlékeznék?
Hasít az agyam az emlékek között,s kissé megzavarodtam.
Ez az állapot még a várandósságok alatt kialakult tipikus szita-szerű kismama-agy maradványa.
Arra jutottam,hogy rossz bejegyzést írtam Mimi naplójába.Tehát marad a cím,marad a történet,éljen Hökköpükki és Lerölle...