A fájós fogú

Én nem vagyok Brukner Szigfrid. Dehogy is! Nem félek a fogorvostól!
Érett, felnőtt, felelőssége teljes tudatában lévő anyuka vagyok, aki jó példával jár elöl és nagy gondot fordít a fogápolásra, mi több: rettenthetetlen szívvel jelenik meg az évenkénti általános, mosolygós fogászati ellenőrzéseken...
Aminek az ideje tavasszal van, NEM MOST, tehát nem baj, hogy múlt csütörtökön elkerültem a rendelőt, ugye?
Tudniillik elkezdett fájni a fogam. Picit csak, egészen pirinyót, csak úgy tompán, szinte nem is fájt semennyire, ha nem rágtam vele és nem beszéltem.
Bátor vagyok; egy jeles szülinap előtt feltétlenül tűrni kell. Egy kis fájdalomnak meg sem szabad kottyannia... Tulajdonképpen mennyire kicsi a kicsi fájdalom? Csak azért kérdem, mert ez mintha jobban fájna, mint amit amolyan kis, eltűrhető mértékűnek gondolnék. Á, nem! Ez semmiség! Ezzel még nem kell fogorvoshoz rohanni, még a végén kinevetnének. Talán elég, ha többet mosok fogat, és elrágcsálok egy szem szegfűszeget, talán bekapok egy fájdalomcsillapítót is. Mondom, hogy nem vagyok Brukner Szigfrid!
De akkor, miért nem tudom balra billenteni anélkül a fejem - tanakodtam magamban péntek délután (a délelőtti szülinap elterelte figyelmem magamról)-, hogy késélességű fájdalom hasítana az állkapcsom bal oldalába, ami aztán kisugárzik a halántékomba és a torkom irányába? Itt valami nem stimmt. Talán mégsem csak egy rossz falat az oka, ami esetleg felsértette az ínyemet.
Szombaton már derengeni kezdett, hogy talán kilyukadhatott egy fogam, az okozza a kínokat. Igyekeztem elhessegetni magamtól az orromba toluló fogorvosi rendelő szagot, a fülemben dübögő fogfúró zúgó-percegő zaját, és rengeteg, már-már beteges mennyiségű fogmosással kiűzni a számból azt a kezelés közben érezhető fura, szárazan fémes ízt. Elképzeltem, hogy a rengeteg súrolástól majd "tiszta - luk" lesz a fogam/on.
Mondanom sem kell: nem vált be a "tiszta-luk" akció. Vasárnapra enyhültek a panaszok a dupla adag fájdalomcsillapító bogyónak köszönhetően, plusz ismét bevált a figyelemelterelés - kirándulni voltunk, de ma kérlelhetetlenül lecsapott a kín megint.
Nos, egészen kora délutánig tudtam elbliccelni a fogorvoshoz menetelt, amikor is Mimama eltorzuló arcomat, és erőltetett vigyoromat látva rám parancsolt, hogy jelentkezzek be - de azonnal! - a fogorvoshoz, mert nem bírja tovább figyelni, miként csinálok magamból hülyét: alamuszin megfutamodom, és remegek, mint egy nem túl bölcs, de okoskodó nyúl (pl: Aromó). Engedtem a gyengés erőszaknak, felemeltem a telefont:
A tárcsázott számon előfizető nem kapcsolható - ezt a pechet!
Ja, hogy a neten fent van az új elérhetőség? Na, ez tényleg pech!
Hogy a doktornő szabin van? Jaj, de sajnálom!
A szomszéd rendelőben helyettesítik? - nincs szerencsém.
Vagy mégis? Ennek a száma sem jó, és a neten található sem él már. Akkor most mégsem megyek fogorvoshoz, el tudom még ezt az állandó sajgást viselni...
Jól van! Szedelőzködöm, odamegyek -lesz, ami lesz!
Két beteg volt előttem, egy, akinek éppen befejezték a kezelését, és egy, aki még csak elkezdett zsibbadni. Szóval azonnal be lehet/kell fáradnom?!
Befáradtam. Beültem a székbe, kitátottam a számat.
Szégyenszemre eközben elgyengült a lábam, a kezem enyhén reszketett, a gyomrom csomóba ugrott, és néha elfelejtettem levegőt venni. Még jó, hogy a helyettesítő doktornő kezét nem haraptam le ijedtemben! Nincs mese: mégiscsak Brukner reinkarnációja lehetek - utálok fogorvoshoz járni, félek a fogorvosi kezelésektől.
Ám ekkor odalibbent Maminti a kicsi zöld tündér, meglegyintette csillámos végű varázspálcáját, és elvarázsolta azt a bizonyos lyukat, merthogy a vizsgálat szerint semmiféle kezelendő: fúrandó, csiszolandó, tömendő lyuk nincs a fogaimon az alsó állkapcsom bal oldalán. Viszont! :
Jön a bölcsességfogam - IGEN! - , amitől begyulladt az a fránya állkapocs, amiből felszínre tör, plusz ez a kis huncut "érettségi ajándék" (elég megkésett, így 32 éves korom tájékán) nyomja, taszítja a többi csontfogat, ami rátesz egy lapáttal az alapfájdalomra. Bölcsességfog! Még ilyet!
Kaptam antibiotikumot, most már csak várnom kell a hatását, no meg a fog kibújását és újra elmondhatom, hogy nem kell félni a fogorvostól...

(Hathatna már az a francos gyógszer!!! Aúú!)

Szülinap

Nagyon boldog 5. szülinapot édes Kisfiam!

A holnap délelőtti "zsúr" (annyira szűkkörű, hogy csak Mimama, Kistesó, Apu, Nagynénik és én leszünk jelen, de Marci szerint ez már igazi szülinapi zsúr lesz - tehát akkor az úgy is lesz ;) ) után bővebb beszámolóval jelentkezem. :)

III. Győrkőcfesztivál 2010. július 2-4.

Tegnap késő éjjel, amikor Marci már régen újraélte álmában a nap izgalmas eseményeit - és azt hittük nem csak ő, de a kis tesója is -, Mimi átbandukolt hozzánk, szorosan ölelt Csibabájával és Kockáskajajójával, s reménykedő tekintetét az enyémbe fúrva azt kérdezte:
- Holnap is megyünk a Győrkőcre anyukám?
- Nem mehetünk Kicsim, a fesztiválnak már vége.
- Azért mert alszik a Győrkőc?
- Igen Drágám, a fesztivál helyszíneket lebontották, és hazamentek a szervezők aludni. Jövőre is lesz Győrkőcfesztivál, akkor is el fogunk menni, nyugodj meg! - próbáltam lecsitítani kicsit, de a feszültség nem oszlott el arcáról.
- Ők a Győrkőc?
- Győrkőcök, Kicsim. Te is Győrkőc vagy, mert részt vettél a programokon, és Győrben élsz.
- Én is Győrkőc vagyok? És Bánkó (Marci) is?
- Igen.
- És a Benibogyó (Benedek unokatesó) is?
- Igen.
- Ők is alszanak?
- Igen. - Ekkor enyhített kis keze babafojtó szorításán, pislantani is mert már, majd kényelmesen befészkelte magát mellénk a nagy ágyra:
- Jó, akkor most én is alszom, jó?
- Jó éjt Drágám! - köszöntem el tőle, de azt hiszem, már nem hallotta. Mosolyogva elaludt.