Íme:
Előszó: Miminek van egy Zapf csecsemőbabája. Választott társa - Vakond baba mellett -, akit Csibabának nevezett el. Nélküle nem indulhatunk el sehova, nélküle nem kezdődhet el az aktuális étkezés, nélküle nem szabad játszani, de legfőképp', nélküle nem lehet aludni. Marci is megszerette Csibabát. Annyira, hogy elorozta Mimitől. Ha Mimi önként nem adta, hát Marci megterrorizálta a kishúgát. Pokolivá vált az esti altatás. Késő éjszakág tartott a ribillió - tőlünk zengett a környék -, és mindig, mindketten sírva aludtak el. Eldurvult a helyzet, cselekednünk kellett. Mit volt, mit tenni, felkutattunk egy új családot kereső Zapf babát. Nem kellett sokáig keresni (millió köszönet ezért Adró hugimnak). Örökbe fogadtunk Marcinak egy hasonló babácskát. Így már Marcinak is lett "Csibabája". Aki végül a Pici baba nevet kapta, és szigorúan kék ruhát hord.
Beköszöntött a béke, és a gyors elalvás, a nyugodt éjszakák időszaka.
Igen ám, de minden csoda három napig tart (vagy kicsivel tovább, de biztos véget ér).
A babák szeretete és nélkülözhetetlensége megmaradt, ám az esték ismét..., hm, mit is írjak?, ismét kimerítően izgalmasak...
Csibabákkal
Fürdés után, már pizsiben (Marci gyorsan eliszkolt, mielőtt lefotózhattam volna)-
"De Anyukám, mi csak kukások vagyunk!"
Marci még mindig nem került elő, ám Mimi a megtestesült álomgyerek, még olvas is magának
Már a babák is "le vannak fektetve" az alváshoz, már a mese is elhangzott, már túl vagyunk a "puszi-simi-ölelés"-en is
Utolsó(-nak hitt) bekukkantás a gyerekszobába, avagy megérkezés a Parketta Riviérára
Egy újabb kör altatási ceremóniát követő "be kell-e a kis drágáimat takargatnom ellenőrzéskor" a szemem elé táruló tájkép vihar után (már majdnem kubista stílusban)
Majd a beletörődő kompromisszum bizonyítéka: majdnem minden játék elkobozva, és majdnem mindenki a saját ágyába parancsolva...
Győzelem! Végül csak elaludtak! :D
Azért vannak csendesebb estéink is, remélem, holnap olyan lesz...
