Vigyáznak ránk.
Nagyon vigyáznak ránk...
Délelőtt,kihasználva a tiszta időt,elkerekeztünk a belvárosba.
Részt vettünk a Szent László napi felvonuláson (sajnos a fényképezőgép otthonfelejtődött) :ámulva néztük a zászlódobálók bemutatóját, felvillanyozódtuk az ostorcsattogtatók virtuskodásától s táncra perdültünk a lant és furulyamuzsikától.
Letörhetetlen jókedvünkben továbbgurultunk a Kettős hídhoz.Ott megnéztük,hogy tetőzik a Rába,mint sodorja a sokszor szigetnyire torlódott uszadékot,majd hirtelen elhatározást követve,hogy közelebb jussunk a folyóhoz,és a kacsákhoz, lekanyarodtunk a hídról, a jobbra levezető sétányra.Nagyjából a közepéig, egy sellőszoborig jutottunk.Ám az utat elárasztó víz lefékezte lelkesedésünk.Ekkor Apa (gyermekeim apja,a férjem,életem társa,stb.) elkezdett heccelni,hogy hajtsunk át az áradáson,alig lehet pár centi.Persze nem akartam gyáván megfutamodni.Meg akartam felelni a kihívásnak,és megmutatni a gyerkőknek,micsoda hős,kalandvágyó anyjuk van,s némi tépelődés után nekivágtam a víznek.
Persze egy méter után már inamba szállt a bátorságom és megpróbáltam kievickélni,de ahogy fordultam,le kellett tennem a lábam.
Bokáig merültem a vízben...S csak ekkor vettem észre,hogy Apa egy tapodtat sem haladt előre.Ő bizony nem volt annyira esztelen,mint én:megvárta,hogy meddig jutok,érdemes-e elindulni...
Átázott cipővel,füstölögve az árulás miatt, zúgtam vissza a hídra,s irányoztam haza...,ám ekkor Apa utolért,s nevetve mutatta,hogy szolidaritásból ő is megmártotta a lábait.Nevetése elfújta haragom,s hogy "nyugodtabb vizekre evezzünk",elmentünk játszóterezni.
Alig tettük le a gyerkőket a gyerekülésből,máris rohantak, ketten száz felé.
Mimi végül a homokozó melletti rugós autóba mászott.Teljes erővel,hangosan kacagva rángatta,hintáztatta magát előre-hátra,amikor hirtelen a homokozót beárnyékoló terebélyes platánfáról (azt hiszem az) lezuhant egy kb. 20-25 cm átmérőjű, 1,5-2m hosszú ág.Mimi játékszerét súrolva...
Hatalmas robajjal tört háromfelé a homokozó keretén,szilánkokat szórva a játszótérre,és Mimire.
Mimi sikítva csúszott a földre,míg mi Apával kövé dermedtünk.Pár másodperc múlva észbe kaptunk,s rohantunk picúrkánkhoz.
Semmi baja nem esett.Még csak meg sem karcolódott.Szerencsére...,vagy az őrangyalának köszönhetően.
Hamar megnyugodott karjainkban,de miután hazaértünk,összebújtunk, és délután már nem mentünk sehova...
Nagyon vigyáznak ránk...
Délelőtt,kihasználva a tiszta időt,elkerekeztünk a belvárosba.
Részt vettünk a Szent László napi felvonuláson (sajnos a fényképezőgép otthonfelejtődött) :ámulva néztük a zászlódobálók bemutatóját, felvillanyozódtuk az ostorcsattogtatók virtuskodásától s táncra perdültünk a lant és furulyamuzsikától.
Letörhetetlen jókedvünkben továbbgurultunk a Kettős hídhoz.Ott megnéztük,hogy tetőzik a Rába,mint sodorja a sokszor szigetnyire torlódott uszadékot,majd hirtelen elhatározást követve,hogy közelebb jussunk a folyóhoz,és a kacsákhoz, lekanyarodtunk a hídról, a jobbra levezető sétányra.Nagyjából a közepéig, egy sellőszoborig jutottunk.Ám az utat elárasztó víz lefékezte lelkesedésünk.Ekkor Apa (gyermekeim apja,a férjem,életem társa,stb.) elkezdett heccelni,hogy hajtsunk át az áradáson,alig lehet pár centi.Persze nem akartam gyáván megfutamodni.Meg akartam felelni a kihívásnak,és megmutatni a gyerkőknek,micsoda hős,kalandvágyó anyjuk van,s némi tépelődés után nekivágtam a víznek.
Persze egy méter után már inamba szállt a bátorságom és megpróbáltam kievickélni,de ahogy fordultam,le kellett tennem a lábam.
Bokáig merültem a vízben...S csak ekkor vettem észre,hogy Apa egy tapodtat sem haladt előre.Ő bizony nem volt annyira esztelen,mint én:megvárta,hogy meddig jutok,érdemes-e elindulni...
Átázott cipővel,füstölögve az árulás miatt, zúgtam vissza a hídra,s irányoztam haza...,ám ekkor Apa utolért,s nevetve mutatta,hogy szolidaritásból ő is megmártotta a lábait.Nevetése elfújta haragom,s hogy "nyugodtabb vizekre evezzünk",elmentünk játszóterezni.
Alig tettük le a gyerkőket a gyerekülésből,máris rohantak, ketten száz felé.
Mimi végül a homokozó melletti rugós autóba mászott.Teljes erővel,hangosan kacagva rángatta,hintáztatta magát előre-hátra,amikor hirtelen a homokozót beárnyékoló terebélyes platánfáról (azt hiszem az) lezuhant egy kb. 20-25 cm átmérőjű, 1,5-2m hosszú ág.Mimi játékszerét súrolva...
Hatalmas robajjal tört háromfelé a homokozó keretén,szilánkokat szórva a játszótérre,és Mimire.
Mimi sikítva csúszott a földre,míg mi Apával kövé dermedtünk.Pár másodperc múlva észbe kaptunk,s rohantunk picúrkánkhoz.
Semmi baja nem esett.Még csak meg sem karcolódott.Szerencsére...,vagy az őrangyalának köszönhetően.
Hamar megnyugodott karjainkban,de miután hazaértünk,összebújtunk, és délután már nem mentünk sehova...
Sziaszia!
VálaszTörlésJót derültem, hogy árvizi hajósnak gondoltad magad... :)))
A játszótéri eset viszont... nagyon meredek, hála az őrangyaloknak, akik vigyáznak ránk!