"Három a magyar igazság..."

Első felvonás - Egy:
Átestem a tűzkeresztségen.
Szó szerint:
megégettem a karom a kenyérsütőgép üstjével.
Mimama  karácsonyra kapta tőlünk (lányaitól és vőitől) az évek (lehet, hogy évtizedek ?) óta áhított készüléket. Nagy volt az öröme. Egyszerre nevetett és sírt, amikor kibontotta a dobozt.
Noha Ő kapta, én készítek vele kenyeret (az alapkenyérreceptet Libor Máriától azaz Limara pékésgéből kölcsönöztem - később leírom, miként alakítottam rajta a szánk íze szerint). Nem nagyon mer hozzányúlni. Azért szívesen asszisztál egy-egy új recept kipróbálásakor.
A sors fintora, hogy azóta rájöttünk a lisztérzékenységére, és nem ehet kenyeret - ugye a gluténmentes nem ízlik neki -, de még így is megnyugvással tölti el a puszta tény, hogy van kenyérsütőnk.
(Korábban gázsütőben készítettem kenyeret. Úgy is finom lett a végeredmény, de bevallom, így sokkal-sokkal egyszerűbb.)
Egyetlen félelmem volt csupán e masinával kapcsolatban: az, hogy könnyen megégethet, amikor kiütögetem az üstből a kész kenyeret.
E legutóbbi alkalommal is arra koncentráltam, hogy nem érjen a bőrömhöz a tűzforró üst, de amilyen az én formám: minél jobban koncentrálok, annál biztosabb a baleset...
Gyorsan hideg víz alá tartottam a karom, így nem hólyagosodott fel, és lefertőtlenítettem, ami megelőzte a seb begyulladását. Túléltem, tuti megmarad a karom...


Kettő:
Aztán Marci is megsérült: megharapták a nóziját.
Szerencsére az orra hegye a helyén maradt...

Három:
Végül tegnap este Mimi is megsebesült, beteljesítve a "minden csapás hármasával jön" babonát.
Beverte a száját a kád szélébe. Apu rosszul lett egy pillanatra a Mimmus felhasadt szájából kiömlő jelentős mennyiségű vértől. Bevallom, én is megijedtem.
Kisleánykám botor módon meg akart támaszkodni a kád szélére akasztható műanyag szappantartón, amit amúgy tűzhelyként használ az esti pancsoláskor (fenséges leveseket szokott főzni :) ).
Nem lett nagy baj, de míg be nem heged, nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne piszkálja, s ettől nehogy begyulladjon vagy ismét felszakadjon, mert elég hosszan felszántották éles kis fogai az ajkát.
Szegénykém a vérét és a rémület könnyeit nyeldekelve tiltakozott attól, hogy lejegeljük, és ellenőrizzem a fogait. Pedig egy hajszálra voltam a pániktól - mi van, ha kitörtek a fogai, félrenyelheti, ha hátracsúsznak...
Nem törtek, nem is sérültek meg a fogai, és Mimamának megengedte, hogy jéggel enyhítse a fájdalmát (mindig van a mélyhűtőben gyógynövénytea lefagyasztva szépészeti és biztonsági okokból - most hasznát vettük, mert különben el szoktam feledkezni róla).
Nem sikerült túl jól a fotó, azért kivehető a sérülés.

Agyonpuszilgatnám, de ugye nem lehet, mert akkor fájdalmat okoznék neki.
Mire ágyikóba került, olyan jól érezte magát, hogy még fejen állt egy kicsit és bukfencezett párat...

Második felvonás -
Egy:
A személyi sérülések mellett az utóbbi napok nem kímélték az elektromos berendezéseinket sem.
Először elromlott a fogkefém. Igen, elektromos fogkefém van. Mimamától kaptam poénból, mert sokat mosok fogat, nem mániákusan, de borzasztóan zavar, ha egy picit is az étkezésekre emlékeztet a leheletem, tehát sokat. Ennyi bogarasság belefér az életbe, nem igaz?
Jó, bevallom, párszor leejtettem, de attól még nem kéne elromlania.
Ez az átok fogkefe először elkezdett nyikorogni, majd elakadozott, aztán leállt, és nem lehetett feltölteni az akksiját. Kimúlt.
Visszatértem a hagyományos eszközökhöz, de egyre gyakrabban elcsenem Apa fogkeféjét. Persze szigorúan kicserélem a fogkefefejet...

Kettő:
"Beadta a kulcsot" a dvd lejátszónk is.
Éppen egy mesegyűjtemény lemezt (Mikrobi, Frakk, Shaun bárány) szerettünk volna megnézni a soron következő nagy családi mesemaraton napunkon, de a készülék nem olvasta be a fájlokat.
Nincs egy éve, hogy megvettük.(!)
Igaz, hogy annyira nem hiányzik, azért rossz érzés.
Most, hogy itt a jó idő, úgyis játszóterezni és biciklizni fogunk, az esti mese pedig már régóta Anna, Peti meseolvasás vagy diafilmezés, mégiscsak bosszantó, hogy nem kényelmesen elnyúlva, hanem a számítógép elé kuporodva tudunk csak filmet nézni.
Csak azért se veszünk egyelőre másikat!

Három:
Egyik nap észrevettem, hogy nem világít a hűtőnkben a lámpa.
Gondoltam, kiégett. Hívom Apát, tegyen valamit, de míg odaért volna hozzám, elkezdtem a lámpa elől félrerámolni  az ennivalót, s feltűnt, hogy semmi sem hideg, és a szalámis edény csordultig van vízzel. Leolvadt a hűtő? Ááááá, elromlott a hűtőnk!!!
Azt sem tudtam, nevessek vagy sírjak. Ez nem lehet igaz! Miből veszünk másikat?
Elkapott a röhögőgörcs.
Ott dülöngéltem a nevetéstől kibuggyant könnyeimet törölgetve a padlón, amikor Apa rájött, hogy mi baja a hűtőnknek: ki volt kapcsolva.
Szóval akkor mégsem romlott el? Hurrá! De mi történhetett?
Ekkor odasomfordált Mimmus, és megmutatta, hogy hogyan csavargatta 0-ra a hűtő kapcsolóját. Elmagyarázta, hogy nekem állította úgy, amikor előző délután pudingot vett ki a hűtőből.
Vaklárma volt.
Megtörik az átok, és ezúttal mégsem romlik el három holmi egymás után?
Sajnos, nem: elromlott az a bizonyos harmadik is.
A fényképezőgépünk.
Marci leejtette.
Többször megkapta már a gépet, hadd gyakoroljon, hátha ő lesz a következő André Kertész. Szuper portrékat készít rólunk, igazán élvezi. De tegnap nem fogadott szót, lehúzta a csuklójáról a készülék tartó zsinórját, és leejtette. Optikával-objektívvel lefelé ért földet. Javíthatatlanul tönkre ment.
Marci nem kapott ki. Nagyon szégyellte a dolgot.
Ezúttal a szomorúság csalt könnyeket a szemembe.
Nincs elektromos fogkefém, oké. Nincs dvd-nk, oké.
De hogy ne legyen fényképezőgépünk?! Nem bírom ki!!!
Jövő héten lesz a szülinapom, ezért Apu, amikor elvitte a fényképezőt megvizsgáltatni, beugrott, és vett helyette egy újat (hitelre :D ).
Imádnivaló ez az Apu!
Marcus már megkörnyékezte az új gépet, de szigorúan el van tiltva tőle.
Letudtuk a három gép-halált, letudtuk a három sérülést, most már nyugodt idők jönnek...